Ettől függ a méz színe és az állaga

Ettől függ a méz színe és az állaga
Vásárlóink sokszor felteszik nekünk ezeket a kérdéseket, ideje megválaszolnunk.

Lehet füstösebb sötét árnyalatú, arany színű, opál, törtfehér színű, de akár szinte teljesen átlátszó is. Lehet folyékony, kristályos, krémes állagú. Igen, ez mind a méz és az ő csodálatos változatossága!
 
Az, hogy milyen színű a méz, elsősorban a méz fajtájától függ, azaz attól, hogy milyen virág nektárjából származik. A teljesség igénye nélkül: az erdei méz sötétebb, az akácméz áttetsző, a selyemfűméz aranysárga, a gesztenyeméz rozsdabarna. Vannak olyan mézfajták, amelyek, sötét mézűek, azonban pergetést, - a méz kinyerését - követően kikristályosodnak és kivilágosodnak és krémes állaguk lesz, ilyen például a szinte hófehér repceméz.
 
A méz színe persze változhat attól is, ha a méz több fajta virág pollenjéből származik, erre jó példa a vegyes virágméz. Ennél a mézfajtánál sokféle virág pollenjét dolgozzák fel a méhecskéink, így az adott virágfajták aránya adja meg a vegyes virágméz végső színét. Ne féljünk tehát a különböző színű mézektől, ez mind-mind természetes!
 
Bizonyos idő elteltével a fajtamézek állaga is változhat, sokan aggódnak és nem értik, ilyenkor mi történik. Miért lesz kristályosabb az állaga például, mitől lesz valamelyiknek krémesebb állaga? Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a méhsejtekből való kivétel után a legtöbb mézfajta kristályosodik és ez is abszolút természetes folyamat.
 
A méz kristályosodási hajlamát a szőlőcukor (glükóz) és a gyümölcscukor (fruktóz) aránya határozza meg. Az előbbi elősegíti, az utóbbi gátolja. Tehát minél több fruktóz van benne, annál tovább marad folyékony, ez jellemző az akácmézre. Gyorsan kristályosodó fajta viszont a repceméz, ahol épp fordított az arány, tehát szőlőcukorból van több. Magas szőlőcukor tartalma miatt ez a mézfajta gyorsan, finomszemcsésen kristályosodik, így napok alatt krémszerűvé válik, ezért is hívják krémméznek, amely még praktikus is, hiszen nem csöpög, könnyen kenhető!
 
Ha a kristályos mézet újra folyékonnyá szeretnénk tenni, arra is van mód! Csak állítsuk az üveget 40 fokos vízfürdőbe és újra folyékonnyá válik. Érdemes ugyanakkor csak annyit felovasztani, amennyit rövid időn belül elfogyasztunk, mert a felmelegített méz rövidebb ideig őrzi meg értékes anyagait.
 
A méz kristályosodása tehát természetes folyamat, nem ront a minőségén, sem az eltarthatóságán. Nem hiba, hanem ellenkezőleg, az eredetiség és a minőség garanciája!